2017.11.18.

A váci királylányok

Tóth Rebeka és Tóth Dorottya az egyik leghíresebb rögbis testvérpár Magyarországon. Mindketten kipróbáltak több sportágat is, amíg végül a rögbinél kötöttek ki. Pedig a rögbi-edző édesapa, Tóth István egyáltalán nem követelte meg, hogy a lányok is ezt a sportágat válasszák. A felszólítás csupán annyi volt, hogy valamit sportolni kell. Pontosabban bármit lehet csinálni, csak semmit nem.  A két testvér között napra pontosan három és fél év a korkülönbség és a fiatalabb hölgy kezdte előbb a rögbit. Amíg Dorottyának elsőre megtetszett, Rebekának nehezebb volt beleszoknia a rögbi mozgássorba. Bár az ősz folyamán egy első és három második helyet szereztek csapatukkal, még nem mondtak le arról, hogy a váci Királyság együttese ezúttal aranyérmet ünnepeljen a 7’s női bajnokság végén, az utóbbi két év két ezüstje után. Rebeka szociálpedagógus, Dorottya iskolatitkár. Dorottya számára az elején megterhelő volt, hogy az édesapja egyben az edzője is. Rebekát ez soha nem zavarta. Abban mindketten egyetértenek, hogy az idei Eb-szereplés nem volt sikertörténet, de ha mindenki odateszi magát és az utánpótlást sikerül felzárkóztatni, akkor jövőre megvan a lehetőség az előrelépéshez. Tóth Rebekával és Tóth Dorottyával beszélgettem.

- Egy ilyen családban, ahol az édesapa a rögbi megszállottja, kötelező volt ez a sportágat választani?

- Szó sincs róla. Apáék annyit mondtak, hogy bármit lehet csinálni, csak semmit nem. Én úsztam, kajakoztam, teniszeztem. Aztán amikor mindent abbahagytam, azt mondta apa, hogy menjek le futni a fiúkkal a rögbipályára. Nekem nehezebb volt beleszoknom ebbe a mozgásba, később is kezdtem el játszani, mint az egyébként nálam három és fél évvel fiatalabb Dorka. Én csak akkor kezdtem el rögbizni, amikor már Vácott megalakult a női csapat, Elefántok néven. 2011-ben már biztosan játszottam. Egyébként a legjobb barátnőim mind rögbiztek – fogalmaz Tóth Rebeka.

- Én úsztam, kajakoztam, atletizáltam, a súlylökésben próbáltam ki magam, továbbá kosárlabdáztam is egy rövid ideig. Mivel az atlétikában nem fáradtam el, ezért mentem le rögbizni. 2008 áprilisában már diákolimpián indultam a fiúkkal együtt 7’s rögbiben. De életem első rögbimérkőzése még kadetként 15’s rögbiben volt a srácokkal 2007. november 27-én, amikor a Vác Kecskeméten játszott. A mai napig jól emlékszem, hogy egy mélyfogásnál nagyot ütköztem és földre estem. Apa csak annyit mondott, hogy kislányom álljál fel, mert nem történt semmi – nevet Tóth Dorottya. – Apa egyébként nagyon nem akart a lányokkal foglalkozni az elején. Én pedig kezdetben Agárdra jártam, ugyanis csak ott volt a közelben női csapat, Váczi Péter volt az edző.

- Mennyire volt nehéz megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy édesapátok, Tóth István a csapat vezetőedzője?

- Nekem ez soha nem okozott gondot, hogy ő az edzőnk. Ráadásul sok esetben jobban ismeri a fizikai határaimat, mint én. A csapaton belül egyébként nagyon családias a hangulat, mert apa mindenkire odafigyel – mondja Rebeka.

- Nekem az elején megterhelő volt, hogy az apukám az edzőm. Biztosan ez azért is van így, mert én ritkábban hallom meg a jót, mint a rosszat. Viszont biztosan soha nem szólnék úgy vissza egy-egy kritika után, mint ahogyan egy-két lány teszi. De amikor meccs van, akkor ő az edző, a családi kötelék nem fordul meg a fejemben. Azt mindenesetre jól tudjuk, hogy milyen edzői tudás van mögötte – fogalmaz Dorottya.

- A legutóbbi két bajnokságban ezüstérmet szerzett a váci Királyság, méghozzá a Fehérvár mögött. A mostani szezonban lehet az ezüstből aranyérem?

- Kár lenne tagadni, hogy a cél a bajnoki cím megszerzése. Sok munka van a csapatban, az ország különböző pontjairól jövünk, nem könnyű összeegyeztetni az edzések időpontjait sem. Van, aki Szegedről, Esztergomból, Visegrádról érkezik. Apa mondta az egyik mérkőzésen, hogy olyan formációt látott tőlünk, amit korábban még soha. Ez nagy dicséret. Amire még büszkék lehetünk, hogy nálunk már mindenki volt válogatott játékos, aki a csapatban játszik, legyen szó felnőttről vagy utánpótlásról – mondja Rebeka.

- Jelen pillanatban mi magunk jelentjük a legnagyobb ellenfelet saját magunknak. Az őszi négy fordulóból egyszer győztünk, háromszor pedig a Medvék csapata lett első, amely alaposan megerősödött az előző szezonhoz képest, hiszen elég, ha csak azt mondom, hogy a Fehérvárból odaigazolt Huszti Katalin. Ezzel együtt, ha tavasszal összeállunk és nyerünk három fordulót a négyből, akkor meglesz a hőn áhított bajnoki arany – mondja Dorottya.

- Mennyit tudtok edzeni hetente és a sérülések mennyire kerültek el eddig benneteket?

- Hetente három csapatedzésünk van, alapozáskor öt is. Kell a mozgás, ha már egy nap kimarad, akkor nem érezzük jól magunkat. Egyébként a válogatott is akkor szerepelt a legjobban, amikor mindenki sokat tett a közösbe. A 2016-os esztergomi Eb ötödik helyünkre büszkék lehetünk, amit a Trophy divízióban értünk el. Engem egyszer sem műtöttek, de kétszer is gondjaim voltak a térdemmel. Az egyikben megnyúlt az összes szalag, a másikban pedig részleges szakadás volt – fogalmaz Rebeka.

- A heti három a minimum, de a futással és a konditermivel együtt volt olyan hét, amikor nyolcat is edzettem. Nekem kétszer is műtötték a térdem, egyszer összetérdeltem egy fiúval, egy porcot ki is vettek. Ez még a rögbis karrierem elején volt, emiatt ki is kellett hagynom több mint egy évet 2013-ban. De volt bordaközi izomszakadás és szegycsontrepedés is – mondja Dorottya.

- Sokszor összehasonlítják a kézilabdával a sportágunkat. Azt mondhatom, hogy a kézilabda sokkal durvább, alattomosabb, a rögbiben tisztábbak a viszonyok. A szabályok egyértelműek, ráadásul nem is akarunk egymásnak szándékosan sérülést okozni, igyekszünk tisztán játszani, hiszen pár hónap múlva együtt küzdünk a magyar színekért a válogatottban – teszi még hozzá Rebeka.

- A rögbi Magyarországon amatőr sport. Ki mivel foglalkozik a civil életben?

- Szociálpedagógus a végzettségem. A Lámpás 92 Közhasznú Alapítványnál foglalkozom értelmi fogyatékos felnőttekkel, mint szociális munkás és tanácsadó – mondja Rebeka.

- Én iskolatitkár vagyok jelenleg Vácott, de TB -és bérügyintéző szeretnék lenni. Ehhez most tanulnom is kell – mondja Dorottya.

- Az idei Eb felemásan sikerült, hideget-meleget kaptatok az esztergomi Eb Trophy divíziójában elért kilencedik helyezés után. Ugye több van a női csapatban?

- Azt sajnálom, hogy ősszel még nem nagyon volt összetartása a női 7’s válogatottnak. Azt el kell ismerni, hogy nem volt épp sikertörténet az idei, esztergomi Eb szereplés. De ha az utánpótlást felzárkóztatják, és mindenki odateszi magát, akkor megvan a lehetőség arra, hogy előrébb lépjünk. Ugyanis Esztergomban olyan csapatoktól is kikaptunk, amelyeket korábban megvertünk – értékel Rebeka.

2017.11.17.

Dél-afrikaiként büszke arra, hogy a magyar válogatottban játszik

2007 óta él Magyarországon, már otthonának tekinti hazánkat. A dél-afrikai Durbanben született és ott is nőtt fel. A rögbi szeretetét onnan hozta magával, öt éves korában ismerkedett meg a sportággal. Nem játszik el a gondolattal, hogy a dél-afrikai válogatottban is játszhatna. Akkor a legbüszkébb, amikor a magyar nemzeti mezt magára öltheti. Jelentős fejlődést lát az elmúlt évekhez képest. Úgy véli, hogy benn fog maradni az Eb Conference 1-es divíziójában a 15’s együttes, de azt tudja, hogy mindent meg fog tenni ezért a csapat. Andre Brandet, a Budapest Exiles játékosát kedvenc rögbiseiről is kérdeztem.

- Mióta élsz Magyarországon és hogyan kerültél ide?

- 2007 óta élek Magyarországon, a barátnőm magyar és akkor találkoztunk, amikor az Egyesült Királyságon át jöttem ide. A Diageo-nak dolgozom, ami világelső cég az alkoholos italok gyártásában. A beosztásom a budapesti irodában operatív menedzser. A dél-afrikai Durbanben születtem és nőttem fel, de a költözésem előtti utolsó éveimet Centurionban, Pretoriában töltöttem. Még nem rendelkezem saját családdal, ezen jelenleg is dolgozom. A szüleim Dél-Afrikában, Knysna-ban élnek, de az Egyesült Királyságban is vannak rokonaim.

- Mióta rögbizel? Hol kezdted ezt a sportágat és mire vagy a legbüszkébb?

- Dél-Afrikában a rögbit szinte életmódnak tekintik. Öt éves koromban kezdtem el játszani az általános iskola első osztályában. Számos pillanatra emlékszem a rögbis karrierem során, amire büszke vagyok. Például amikor az első csapatomban játszottam a Zwartkop középiskolában, vagy amikor csapatkapitánya voltam a 21 éven aluli együttesnek, a Centurion Rögbi Klubban és ugyancsak játszottam az első csapatukban. Mégis azt mondanám, hogy a legbüszkébb pillanataim azok, amikor felveszem a magyar nemzeti rögbis mezemet és képviselem Magyarországot.

- A magyar 15's válogatottnak szinte állandó tagja vagy. Hogyan értékeled a tavalyi sikereket, amikor egy osztállyal feljebb lépett a csapat? A Conference 1-ben ugyanakkor nem sikerült legyőzni Svédországot és Lettországot. Bent lehet maradni ebben a divízióban? Soha nem játszottál el a gondolattal, hogy játszhatnál a dél-afrikai nemzeti csapatban is? 

- Miután az elmúlt hat évben a válogatottban szerepeltem, jelentős fejlődést látok az együttesben és a menedzsmentben is. A jelenlegi felállásban a hangulat bámulatosan jó és mindannyian remekül kijövünk egymással. A menedzsment, a csapat és az edzőgárda nagyon elhivatott és odaadó, ami sokat segít. Ez a változás sokat számított abban, hogy feljebb léptünk a következő szintre, amit úgy éreztem, hogy mint csapat megérdemeltünk. Az, hogy legyőztük Boszniát a világbajnoki pótselejtező mérkőzésen, és aztán nagyszerű teljesítményt nyújtottunk Csehország ellen, mind annak a kemény munkának és erőfeszítésnek köszönhető, amit a csapat és a stáb tett. Jelenleg egy magasabb szinten vagyunk, és amikor valaki egy magasabb szintre lép keményebben kell játszania. Nem sokkal kaptunk ki Svédországtól és Lettországtól és úgy érzem, hogy rendelkezünk olyan játékosokkal és képességekkel, hogy legyőzzük ezeket az együtteseket. Úgy vélem, hogy bent tudunk maradni ebben az osztályban, de legalább is tudom, hogy mindenképpen küzdeni fogunk a bennmaradásért. Vagyis igen, nagyon optimista vagyok. Dél-Afrikában egy fiú álma az, hogy a Springboks-ban játsszon. Nem érzem szükségét, hogy én a dél-afrikai színeket képviseljem, amikor is oly sokat sikerült elérnem a magyar nemzeti válogatottban. Magyarországot pedig már az otthonomnak tekintem.

- Legutóbb a válogatottban második soros voltál, de mi a te igazi posztod? Van kedvenc játékosod, akit nagyon sokra tartasz a világ rögbijében?

- Az utóbbi néhány mérkőzésen valóban második soros voltam. De az eredeti posztom a nyolcas, a klubomban, a Budapest Exilesben is itt játszom. Úgy nőttem fel, hogy a hatos is és a nyolcas is volt a posztom. Jelenleg a magyar válogatottban Richie Williamsnek, az edzőnknek a négyes poszton van rám szüksége, tehát ezen a helyen játszom. A rögbiben – mint csapatsportban – gyakran el kell fogadnunk, hogy különböző posztokon kell szerepelni, ha az edző és a csapatérdek ezt követeli meg. Gyerekkoromban két kedvenc játékosom volt: Tiaan Strauss (a Springboks nyolcasa) és Zinzan Brooke (az új-zélandi nyolcas), ők mindketten első osztályú játékosok voltak. Mostanában azt mondanám, hogy Duane Vermeulen (a Springboks nyolcasa) és Maro Itoje (ő Angliában második soros játékos).

 

 

 

2017.11.11.

A sport megszállottja

Tizennégy évesen kezdett el rögbizni, egy osztálytársa javasolta neki a sportágat. A mai napig a Gorillák csapatában játszik Szegeden. 2015-ben debütált a felnőtt válogatottban, részese volt az előző szezonban a 15’s nemzeti csapat nagy menetelésének, az Eb Conference 2-es divízió megnyerésének. Volt második soros, harmadik soros is, de jelenleg klubjában és a válogatottban is jobboldali pillért játszik. A sport megszállottja, hiszen mindennap edz, egyszer kipróbálná magát külföldön is. Civilben egy elektronikai szoftverfejlesztő cégnél dolgozik. Márki Rolanddal beszélgettem.

- Huszonhárom éves vagy. Mióta rögbizel és hogyan ismerkedtél meg ezzel a sportággal?

- 2008-ban, amikor elkezdtem a Déri Miksa Ipari Szakközépiskolát, szerettem volna valamit sportolni. Az egyik osztálytársam javasolta a rögbit, október 10-én már ott voltam az első edzésemen a Gorilláknál, Szegeden. Persze tizennégy esztendősen a kadet korosztályban kezdtem és haladtam előre. A családban senki nem rögbizett, édesanyám viszont versenyszerűen kézilabdázott, így ő kezdettől fogva támogatta a sportolást, ezt a keményebb, kontaktsportot is. A kadet korosztályban a csapat egy ezüstérmet szerzett, a juniorban kétszer voltunk harmadikok. A felnőttben túl nagy sikereink nem voltak, bár az előző szezonban már közelebb kerültünk a Battai Bzulldogokhoz és az Esztergomi Vitézekhez, az előbbi együttest egyszer le is győztük. A szegedi csapatnak a háromnegyedben kellene sokat fejlődnie. Az edzőnk az a Peleskei Tamás, aki korábban játszott a Gorillákban, aztán Szentesen, majd Angliában is megfordult. Egy sérülés miatt hazaköltözött, és ha már játszani nem tud, edzőként segíti a csapatot.

- Mennyire lehet a Szegedben, mint az NBI ötödik csapatában fejlődni?

- Minden csapatban lehet fejlődni, csak azon múlik, hogy ki mennyire szorgalmas. Szabó Tamással, aki a válogatottban is a bal oldali pillér – nagyon technikás és roppant erős – tudjuk a Szegedben gyakorolni a beállásokat, egy bizonyos szintig a zárt tolongásban lehet fejlődni, a nyíltban kevésbé. Én hetente legalább hét-nyolc alkalommal edzem, a heti két rögbis, csapatedzés mellett minden reggel hétköznapokon, a munka előtt konditerembe járok, de külön elmegyek futni is. Többszörös korosztályos válogatott vagyok, és amire nagyon büszke lehetek, hogy 2014-ben én voltam az év U20-as játékosa.

- Az évek alatt volt komolyabb sérülésed?

- Van abban valami igazság, hogy az sérül meg, aki hagyja magát. Egyetlen komolyabb sérülésem volt, amikor 2015 októberében Szegeden a Budapest Exiles együttese ellen játszottunk. Egy mélyfogást szerettem volna végrehajtani, amikor az ellenfél térde eltalálta az álkapcsom. Törés lett a vége. Ez volt az a találkozó, amikor Drabbant Dáviddal mindketten kórházba kerültünk, és egymás után műtöttek bennünket. De ez benne van a játékban, két hónapot kellett kihagynom, de a varratszedést követően, vagyis tíz nap után már futottam, aerobgyakorlatokat végeztem, hogy a fizikai állapotom szinten tartsam.

- Mikor mutatkoztál be a felnőtt 15’s válogatottban és hol tart ma a csapat?

- Még 2015-ben debütáltam Ciprus ellen, amikor Matthieu Lazerges volt a szövetségi edző. Richard Williams érkezése után folyamatosan tagja voltam a keretnek, az Eb Conference 2-es divíziójában az összes meccsen ott voltam, továbbá a vb pótselejtezőkön is. A válogatottbeli debütálásomkor második soros voltam, a klubomban pedig harmadik sorost játszott. Richie akarta, hogy pillér legyek, jobboldali pillér, és eztán kértem, hogy a klubomban is ezt játszhassam. 185 cm és 112 kg vagyok. Az igazság, hogy a Conference 2-ben Pocskai Szabolcs mellett inkább csak epizódszerephez jutottam. Kivételt az Észtország elleni találkozó jelentett, amikor hatvan percet is a pályán tölthettem. Az várható volt, hogy feljutunk a Conference 1-be, hiszen már korábban is játszottunk itt. Az ősz folyamán, Svédország és Lettország ellen már kezdőként számítottak rám. Richie fejben összerakta a csapatot és a csapatszellem nagyon erős. A tavasz folyamán egymást húztuk, hogy minél jobbak legyünk. A svéd és lett meccs is meglehetett volna – ahogyan Szabó Tamás is mondta –, de fegyelmezetlenek voltunk. A bennmaradás nem lehetetlen, csak még jobban kell majd koncentrálni Ukrajna és Litvánia ellen. Azt persze érezzük, hogy ez sokkal keményebb szint, mint volt az előző. De még mi is tudunk fejlődni, több van még ebben a csapatban.

- Mivel foglalkozol civilben és kacérkodsz-e a gondolattal, hogy kipróbálod magad külföldön?

- Gépészetet tanultam, jelenleg viszont egy elektronikai szoftverfejlesztő cégnél dolgozom. Szeretem a kihívásokat. Ami a rögbit illeti: pályafutásom során végig a Szegedben játszottam (már klubszinten), de természetesen én is szívesen kipróbálnám magam egy kicsit magasabb szinten, egy erősebb bajnokságban, mint a magyar. Az elhivatottságomon biztosan nem múlna, hogy megállnám-e a helyem külföldön.

2017.11.16.

Az edzőségben látja a jövőjét

Úszott, birkózott, karatézott, mégis a rögbi mellett tette le a voksát. Kilenc évesen vágott bele, amikor a nővére már rögbizett. Egy kis kitérőtől eltekintve a kezdetektől a Kecskemét csapatát erősítette. Tizenhat évesen szülői engedéllyel már a felnőttek között szerepelt. Huszonegy esztendősen az év játékosának választották meg a hírös városban. A 2015/16-os szezonban csapatával megnyerte a 7’s bajnokságot. A 15’s rögbiben az utóbbi két évben ezüstérmet szerzett. Az aranyról még nem tettek le a kecskemétiek, de már nem akarják görcsösen. A tavasszal ő is részese volt a felnőtt 15’s válogatott menetelésének. A sok pozitív változás mellett úgy gondolja, hogy még a jelenleginél is többet kellene együtt készülnie a nemzeti csapatnak. Tisztában van a lehetőségeivel, nem kerget álmokat profi karrierről. Ugyanakkor Kecskeméten három iskolában is rögbi órákat tart, az edzőségben látja a jövőjét. Almási Bencével beszélgettem.

- Hogyan lettél rögbis?

- Kilenc évesen kezdtem el a játékot, előtte kipróbáltam több sportágat: úsztam, birkóztam, karatéztam, de egyik sem fogott meg. Már az első edzésen megtetszett a rögbi, a mélyfogást gyakoroltuk. Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a nővérem, Kovács Réka is rögbizett, de ő már időközben abbahagyta. Én maradtam. Akkoriban lányok-fiúk együtt játszottunk a miniben. Én a kezdetektől fogva a Kecskemét csapatában játszom. Egy kis kitérő akkor volt, amikor a középiskolai tanulmányaimat elkezdtem Budapesten, és nehézkes volt a hazajárás. Abban az egy-két évben a Budapest Exiles utánpótlásában szerepeltem. De aztán megoldottam, hogy visszajárjak az edzésekre (is). Egyébként Csepelen a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolába jártam. Repülőgép-szerelést akartam tanulni.

- Bár a Kecskemét még egyszer sem tudott aranyérmet nyerni a 15’s bajnokságban, gondolom, hogy vannak szép emlékek.

- Kilenc évesen a miniben kezdtem, majd a kadetban, a juniorban folytattam. Már a román Gica Vacaruval is szép eredményeket értünk el, az utóbbi két évben pedig a Budapest Exiles mögött a második helyen végeztünk a bajnokságban. Arra nagyon büszke vagyok, hogy huszonegy esztendősen Kecskeméten megválasztottak az év játékosának. Tizenhat esztendősen pedig már szülői és persze orvosi engedéllyel a felnőttek között szerepeltem. A 2015/16-os szezonban megnyertük a 7’s bajnokságot, ami egy picit elégtétel volt az elvesztett 15’s döntő miatt, hiszen a 7’s rögbiben is a Bp. Exiles volt a végső ellenfél. Erre a mostani szezonra nem fogalmaztunk meg konkrét célkitűzést, ami nem azt jelenti, hogy adott esetben ne akarnánk megnyerni az aranyérmet. De a görcsös győzni akarást magunk mögött hagyjuk. A felnőtt válogatottban 2015-ben mutatkoztam be egy edzőmérkőzésen, amikor a Kolozsvár ellen játszottunk és Philippe Saint-André volt a csapat edzője.

- Több poszton is megfordultál az évek alatt. Hol érezted a legjobban magad?

- Így van, a háromnegyedben minden poszton megfordultam már. Voltam szélső, fullback, külső-belső center, irányító és nyitó is. Richie Williams kérte, hogy próbáljuk ki a nyitó szerepkört, Czakó Attila posztján vagyok bevethető. Ezért aztán a klubomban is ezt kezdtem játszani. Igazság szerint én centerposzton éreztem magam a legjobban. De ha így tehetek a legtöbbet a válogatottért, ám legyen.

- A tavasz folyamán te is részese voltál a felnőtt 15’s férfi válogatott Eb menetelésének a Conference 2-ben, ott voltál a vb pótselejtezőkön, valamint az ősszel a svéd és a lett meccsen is a keret tagja lehettél.

- A Conference 1-be való feljutásunk jogos és megérdemelt volt. 2016 őszén még azért nem szerepeltem a keretben, mert egy vállműtétem volt, de 2017 tavaszán már én is bevetésre készen álltam. A finnek ellen kaptam is húszpercnyi játéklehetőséget, most a svéd és a lett mérkőzésen csak pár percre állhattam be. Az őszi eredményben vagy eredménytelenségben kár tagadni, hogy az is közrejátszott, hogy néhány kulcsjátékosunk sérülés vagy klubelfoglaltsága miatt nem lehetett velünk. Gondolok itt most például Katona Jonathanra vagy Pocskai Szabolcsra. Richie Williams érkezése mindenesetre jót tett a csapatnak, mert bár papíron eddig is voltak külföldi edzők Magyarországon a válogatottnál, munkát nem nagyon raktak a közösbe. Richie viszont nagyon akarja a sikert és ezért meg is tesz mindent. Vannak elemzések a mérkőzés előtt és sokkal több edzés van, mint korábban. Ezzel együtt az előrelépés az lehetne, hogy még több edzés legyen. A csapat kb. húsz-harminc százaléka így is külföldön van, velük csak közvetlenül a meccsek előtt találkozunk. Persze az elmúlt időszakhoz képest rengeteg a változás, a játékoselemző, a tolongásedző érkezésével csak jobbak leszünk. Amikor arról beszélek, hogy a hátrányunk, hogy év közben is több válogatott edzésnek kellene lennie, akkor persze tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországon ez mégiscsak egy amatőr sportág és a játékosok dolgoznak a rögbi mellett.

- Volt komolyabb sérülésed az évek során?

- Kulcscsonttörésem volt gyerekkoromban és egy vállműtétem pár évvel ezelőtt, amikor már annyira el volt meszesedve a vállam, hogy az izületet ki kellett tisztítani. Magyarán semmi komolyabb sérülésem nem volt.

- Mit csinálsz a játék mellett?

- Én nagyon szerencsés vagyok, hiszen a Kecskemétnél edzősködhetek, ami az utánpótlást jelenti a gyakorlatban. Három általános iskolában is (Lánchíd utcai Általános Iskola, Béke téri Általános Iskola, Mátyás király Általános Iskola) rögbi órákat tartok gyerekeknek, ötödikestől nyolcadikos osztályokig. Ezek amolyan plusz testnevelés órák. A Szinergia Szakközépiskolában szereztem személyi edzői és sportedzői OKJ-s képesítést. Mivel 175 cm és 80 kg vagyok, tisztában vagyok a lehetőségeimmel: nem gondolkodom a külföldben, nem kergetek olyan álmokat, hogy egyszer majd profi játékos leszek. A hozzám hasonló alkatú rögbisből van tucatszám Európában. Ezért is én inkább az edzőségben látom a jövőt, itt vannak céljaim.

2017.11.04.

Senki sem veszhet el

Szombaton a Szeged, vagyis a Gorillák ellen játszik a magyar régiós válogatott, vasárnap pedig az U16-os együttes Ljubljanában a szlovén válogatottal mérkőzik. A régiós válogatott szerepéről, a magyar rögbiben betöltött helyéről és az U16-os válogatott új kihívásairól beszélgettünk Angyal Andrással, aki egyrészt a régiós válogatott menedzsere, szervezője; másrészt Máthé Zoltánnal együtt Richie Williams segítője az U16-os csapatnál.

- Mikor alakult meg a régiós válogatott és milyen céllal?

- Augusztus végén alakult meg, akkor indult el ez a program, amelynek a lényege, hogy senki ne vesszen el a magyar rögbi számára. Akik kimaradtak a felnőtt válogatott keretből, mert például túl fiatalok, még nem értek be arra a szintre, azoknak itt a helyük. Van itt százhalombattai, kecskeméti játékos, van rögbis a Budapest Exiles-ból, a Kosokból, Tárnokról, Sopronból, Maglódról, Székesfehérvárról, Szentesről. A későbbiekben innen kerülhetnek be játékosok a felnőtt válogatottba. Akik itt játszanak, azoknak még nincs elég játéktapasztalatuk vagy idáig nem kaptak annyi lehetőséget, tehát nem jelenti azt, hogy ne érhetnék utol a felnőtt keret tagjait. Magyarországon nincs U20-as vagy U23-as válogatott, ezért azok a fiatal játékosok, akik az U18-ból kiöregedtek, egyszerűen nem kallódhatnak el. Ők nem kerülhetnek ki a mi látókörünkből. Viszont ha az U18-ban korábban játszottak, jól játszottak, akkor már bizonyították, hogy fontosak a magyar rögbinek.

- Hajdanában a magyar labdarúgócsapatnak volt egy B válogatottja, talán kicsit ahhoz hasonlítható a helyzet.

- Abból a szempontból mindenképpen, hogy a régiós válogatottból át lehet kerülni a felnőtt csapatba. Lehet, hogy pár évnek el kell telnie, de lehet, hogy valaki már előbb letesz olyan teljesítményt, ami ezt eredményezi. Egyébként azért a Szeged ellen játszunk szombaton, mert jelenleg nagyjából ennek a csapatnak a játékereje felel meg a régiós válogatott játékerejének. Ez a szombati mérkőzés egy jó felmérő lesz nekünk is és a játékosoknak is.

- Szombaton késő délután viszont már Gárdonyban leszel, hiszen ott edz az U16-os csapat, amely vasárnap Ljubljanában játszik a szlovén válogatottal felkészülési mérkőzést.

- A régiós válogatott elmúlt két edzésén 40-45 fő szerepelt, a Szeged ellen 25 fő kapott meghívót. Az U16-os válogatott most alakul át, hiszen új idény kezdődött, új korosztályból kell válogatni. Itt 30-40 fő vesz részt az edzéseken. Mindkét munkát Richie Williams felügyeli. Az U16 nagyon fontos a magyar rögbi hosszú távú jövője szempontjából. Fontos, hogy aki szeretne magasabb szinten rögbizni, érezze, hogy törődünk vele. Az U16-os csapatnál Máthé Zoltánnal edzőként dolgozunk Richie Williams irányításával, a régiós válogatottnál pedig szervezőként, menedzserként segítem a munkát.

- Azt tudom, hogy a Budapest Exiles csapatában a mai napig játszol is.

- Igen, a Budapest Exiles első és második csapatában is megfordulok, pillért valamint leválót játszom. Így büszkén mondhatom magamról, hogy 2017 tavaszán bajnoki címet is ünnepelhettem a többiekkel a 15’s rögbiben. Korábban magyar egyetemi válogatott voltam, 2012-ben a világbajnokságon Brive-ben, 2013-ban az Európa-bajnokságon, Szófiában is játszottam. Négyszer voltam egyetemi bajnok, kétszer a 7’s bajnokságban is első helyezett. Nagy álmom még, hogy bekerüljek a felnőtt 15’s válogatottba, ezért a heti két rögbis edzés mellett háromszor crossfitre is járok, hogy jó legyen a kondícióm. Korábban öt évig dolgoztam edzőként a Gödöllői Ördögöknél, 2015-ben pedig az egyetemi Eb-n szerepelt csapatot irányítottam. Civilben egy spanyol cégnél vagyok kereskedelmi menedzser. A mostani rögbis munkám hatalmas kihívás, hiszen a sportág jövőjét alapozzuk meg.