Új tolongásedző a válogatottnál – bemutatkozik Johnathan Phipps

COM_CONTENT_AUTHOR
KM
 | COM_CONTENT_PHOTO
Johnathan Phipps
2017.09.28.

Johnathan Phipps tolongásedző nagy lendülettel vágott bele a magyarországi munkába. Azt mondja, hogy a magyar játékosokban nagy lehetőségek rejlenek, amelyeket ki kell aknázni. Ő maga a spanyol válogatottban rögbizett, Grúzia és Románia legyőzésére máig boldogan emlékszik vissza. Tizennyolc éves kora óta edzősködik, Angliától kezdve, Spanyolországon át megfordult Új-Zélandon is. Johnathan Phipps-szel beszélgettünk.

- Hogyan került kapcsolatba a Magyar Rögbi Szövetséggel? Milyen célokkal érkezett és mit tapasztalat az első edzéseken?

- Tíz évvel ezelőtt még Richie Williamssel rögbiztem. Amikor a magyar csapat eljött játszani a Milton Keynes-i 7’s tornára, küldtem Richinek egy üzenetet, hogy elmondjam, a csapatom nem tud játszani, és hogy így van-e számomra helye. Játszottam néhány meccset azon a tornán, és meghívtam a magyar csapatot a házamba egy sörre, majd elkezdtem beszélgetni Richievel és Stiglmayer Gáborral a rögbimről és a munkámról. Aztán néhány hónappal később meghívtak, hogy segítsem a magyar válogatott munkáját. Richie elmagyarázta, hogy azt szeretnék, ha kimondottan a tolongással dolgoznék és megpróbálnám javítani a játékosok technikai képességeit a tolongásban. Mivel nem ismertem a csapatot, így csupán azt terveztem, hogy segítek legjobb tudásom szerint, hogy javítsam a játékosok képességeit és a tolongás megértését, és hogy remélhetőleg átadjam lelkesedésem egy részét. Úgy vélem, a játékosokban nagy lehetőségek rejlenek, de még nagyon sokat és keményen kell dolgozniuk, hogy ezeket a lehetőségeket kiaknázzák. Az első alkalommal sok bemelegítő gyakorlatot csináltunk, miközben a testhelyzetre és az alaperőre összpontosítottunk, amelyeket sok mini tolongás követett. Azt próbálom megmutatni, hogy a játékosoknak együtt kell dolgozniuk, hogy stabil tolongást hozzanak létre, illetve hogy kiépítsék a testi erejüket és a megfelelő technikát használják. A játékosok lelkesnek tűntek és határozottan keményen dolgoztak. Remélem, hogy közben jól is szórakoztak!


- Ha jól tudom, Ön Spanyolországban rögbizett. Milyen poszton játszott, mire a legbüszkébb rögbis pályafutásából? Mi volt a legnagyobb sikere klubszinten és a válogatottban?

- A Chinnor csapatában még Richievel együtt játszottam, de 2007-ben Új-Zélandra költöztem. Ott két évig játszottam a Manawatu Turbos-ban az ITM Kupában, közben sporttudományról tartottam előadásokat. Ezután profi szerződést kaptam Dél-Spanyolországban, a La Vila csapatánál négy évig játszottam, aztán pedig újabb négy évig Katalóniában, az Unio Esportiva Santboiana együttesében rögbiztem. Spanyolországban a kettes poszton játszottam, de néha a hármason, olykor a hatoson vagy a hetesen is megfordultam. Személy szerint az a pillanat, amire rögbis pályám során a legbüszkébb vagyok, az első nemzetközi szereplésem Spanyolország színeiben Grúzia ellen, amit meg is nyertünk – meglepetésszerűen, és a szüleim is eljöttek, hogy megnézzenek. Két hét múlva legyőztük Romániát húsz év után először. Nagyszerű érzés volt, hogy ennek is részese lehettem! Ugyanabban az évben megnyertük a bajnokságot a klubommal, és a következő évben játszottunk az Amlin Challenge Kupában az Agen, a Brive és a Sale Sharks ellen, ami csodálatos élmény volt! A Spanyolországban töltött utolsó éveimben a nemzeti csapatban is játszottam, valamint szerepeltem az Európai Nemzetek Kupa mérkőzésén Romániában, ahol Románia, Argentína „A” csapata és Namíbia ellen játszottunk. Ezután turnézni mentem Kenyába és Nairobiban játszottunk ellenük, ami – a 2000 méteres tengerszint feletti magasság miatt – nagyon kemény volt.

- Edzőként hol dolgozott eddig és milyen eredményekkel?

- Edzőként kisebb-nagyobb kihagyásokkal 18 éves korom óta dolgozom. Angliában erőnléti edző voltam a Chinnor csapatánál, ami a nemzeti bajnokság harmadik osztályában van, mielőtt Új-Zélandba mentem volna. Új-Zélandon azon az egyetemen edzősködtem, ahol előadóként is működtem. A La Vila rögbi klubba Spanyolországba csak játékosként mentem, de négy hónap után edző is lettem. Karácsonykor a tizenkettedikek voltunk a bajnokságban, amikor arra kértek, hogy segítsek edzőként is, és abban az első évben sikerült bentmaradnunk. A következő évben a második helyen végeztünk a bajnokságban és bejutottunk a Copa del Rey döntőjébe, majd a harmadik évben megnyertük a bajnokságot, és bejutottunk az Amin Challenge Kupába. Ezután költöztem Katalóniába, és segítettem a klubnak a fejlesztési programban, amely Bruce Hemara irányítása alatt zajlott, aki a mentorom volt Új-Zélandon. A klubban töltött első és második évem során bejutottunk a bajnoki döntőbe, de sosem sikerült túljutnunk a végső akadályon és győzni. Mindkét évre nagyon büszke vagyok, és a többi együttes sokkal több pénzt költött a játékosokra, sokkal erősebb volt a játékosállományuk, de mi nagyon keményen dolgoztunk, hogy jó eredményeket érjünk el. Amikor visszaköltöztem Angliába, nem állt szándékomban sokat rögbizni, de egy szerencsés, baráti beszélgetés hatására újra kapcsolatba kerültem a Chinnor RFC-vel, és ismét játékos-edző lettem. Tavaly a másodosztályban a második helyen végeztünk, csupán egyetlen ponttal maradtunk le a rájátszásról. Micsoda gyötrelem! Azóta visszavonultam, és felhagytam a játékkal, de Chinorban még mindig edző vagyok.

- A családja is követi Magyarországra? Ők hol élnek? Ingázni fog a jövőben? Eddig hol élt? Van esetleg másik munkája is vagy csak Magyarországon dolgozik?

- Az idén megnősültem és közösen vettünk egy házat, így 2017 már egy kiváló év a számomra és az új feleségem számára. Angliában élünk Milton Keynes városában. Jelenleg felkértek, hogy segítsek a következő 5 hét során, de csak ingázni tudok, mivel a Chinnor RFC-ben is edzősködöm, valamint személyi edzőként, fitness oktatóként is dolgozom Milton Keynesben. Szeretném, ha a feleségem valamikor eljönne, és ellátogatna Budapestre velem, mivel úgy vélem, hogy a város csodaszép és biztosan tetszene neki. A beszélgetésünk pillanatáig a magyar csapattal csak egy edzésem volt, de azt rettentően élveztem. Mindenki nagyon segítőkész volt, és úgy gondolom, hogy az a projekt, amelynek megvalósításán a vezetőség, az edzők és a játékosok is fáradoznak, izgalmas, és megtiszteltetés a számomra, hogy a részese lehetek.