A Gödöllőtől a válogatottságig

COM_CONTENT_AUTHOR
KM
2017.10.05.

A gödöllői egyetem csapatában kezdett el rögbizni. Egy kis székesfehérvári kitérő után megtalálta csapatát. A Budapest Exiles együttesével megnyerte az utóbbi két bajnokságot. Tolongás játékos, általában második soros. A bátyja, Márton is rögbizett. Mezőgazdasági mérnöknek tanul. A 15’s és a 7’s válogatottban elért sikerekre a legbüszkébb, de nem tervezi profi szinten űzni a rögbit. Megmarad neki szenvedélynek. Szalai Mátyással beszélgettem.

- Mikor és hogyan ismerkedtél meg a sportággal?

- 2010-ben, tizenöt évesen egy véletlen folytán kerültem kapcsolatba a rögbivel. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy Gödöllőn, az egyetemi csapatban lehet rögbizni, az ő fiai is ott játszottak. Lenéztem egy edzésre és ott ragadtam. Még néha most is játszom az egyetemi csapatban, hiszen a gödöllői egyetemen tanulok. Akkoriban négy egymást követő évben is megnyertünk az egyetemi bajnokságot, egy alkalommal pedig veretlenül lettünk az elsők. A Szegednek, a Debrecennek, a Dunaújvárosnak, a BEAC-nak mindig volt csapata, de más egyetemek is be-bekapcsolódtak. Aztán egy szezont Székesfehérvárott játszottam, de a nagy távolság miatt – én gödöllői is vagyok – nem tűnt jó választásnak.

- Jelenleg a negyedik szezonod kezded a Bp. Exiles együttesében. Otthonra találtál?

- Igen, már a 2014/15-ös szezonban is itt játszottam, amikor az Esztergom mögött a második helyen végeztünk a bajnokságban. De a 2015/16-os idényben már mi voltunk a legjobbak, a klub történetében első ízben, és legutóbb is az Exiles lett a bajnok. Mindkétszer a Kecskemétet vertük a döntőben. Ennél jobb helyen nem is játszhatnék. Általában második soros vagyok, négyes vagy ötös, de olykor harmadik sorosként is pályára lépek. Korábban, még 2012-ben volt egy vállficamom, amikor fél évet ki is kellett hagynom; volt egy részleges bokaszalag-szakadásom is, de az utóbbi időben szerencsére a komolyabb sérülések elkerültek. A szüleim eleinte féltettek, aztán beletörődtek abba, hogy rögbizem. Mára pedig meg is szerették ezt a játékot, csak a nagyik nem értik a kék-zöld foltokat. Van egy bátyám, Márton, aki három évvel idősebb nálam, ő is játszott a gödöllői egyetemi csapatban.

- Hogyan lettél tolongás játékos?

- Sosem voltam vékony, főleg akkor nem, amikor elkezdtem rögbizni. Azt tudjuk, hogy a tolongásnál fontosak a kilók is, természetesen az erő és a technika mellett, így oda kerültem. Aztán megnyúltam, de maradtam azokon a már említett posztokon. Szívesen kipróbálnám a tizenkettes vagy tizenhármas-, azaz center posztot is, ami a háromnegyed játék brusztolósabb része, de általában kevesebb a második soros, így a magasságom miatt az lettem.

- A Budapest Exiles csapatának alapembere vagy, de a tavasz folyamán a válogatottban is megfordultál. Ott voltál a 15’s és a 7’s válogatottban is.

- Örülök a válogatott edzőnk, Richard Williams érkezésének, mert nagyon profi, céltudatos szakember. Ez a válogatott az utóbbi évek legjobb közössége, mindenki motiváltan érkezik, szeretünk együtt lenni. Az eredmények – a feljutás a 15’s és a 7’s rögbiben is – pedig csak még ösztönzik az embert, hogy ott legyen a csapatban. Én ugyan keveset léptem pályára az Eb meccseken, de ezek az összecsapások örökre emlékezetesek maradnak számomra. Tudom, hogy az új tolongásedző is sokat hozzátesz majd a tudásunkhoz, illetve az új erőnléti program is rengeteget fog dobni a teljesítményünkön. Johnathan Phipps célja, hogy minél hatékonyabban tudjunk együtt mozogni a tolongásban. Ami a jövőbeni célokat illeti: a minimális cél, hogy legyen meg a bennmaradás a 15’s válogatottnak a Conference 1-ben, a 7’s válogatottnak pedig a Trophy osztályban.

- A te esetedben a tanulás és a sport jól kiegészíti egymást.

- A gödöllői Szent István Egyetemen tanulok mezőgazdasági mérnök szakon. Ez a harmadik évem, aztán jön majd fél év szakmai gyakorlat, aztán a mesterképzés. A szakmai gyakorlatot szeretném Angliában tölteni, és ott szívesen kipróbálnám magam rögbisként is egy kisebb csapatban, ami a fejlődésemet is szolgálná. Ugyanakkor nem tervezem profi szinten űzni ezt a sportágat, a rögbi számomra megmarad egy hatalmas szenvedélynek, ami nélkül kevesebb lenne az életem.