Belekóstolt az angol rögbibe

Szerző
KM
 | Fotó
Fotó: Hidvégi János Gábor
2017.11.24.

Kilenc éves korától rögbizik. Mivel az érdi Bolyai János Általános Iskolába járt, ő is Tóth Sándor révén került kapcsolatba a sportággal. Egy kis angliai kitérőtől eltekintve, világéletében a Battai Bulldogoknál játszott. 2012-ben és 2013-ban az év játékosa volt 7’s rögbiben. A százhalombattaiakkal kétszer is bajnokságot nyert 15’s rögbiben, de a 2013-as bajnoki aranyérmére büszke igazán. A felnőtt válogatottban tizennyolc évesen mutatkozott be, idén ősszel tért vissza a nemzeti együttesbe. Bár a két legnehezebb mérkőzés vár a magyar válogatottra az Eb Conference 1-es divíziójában a tavasz folyamán, bízik a bennmaradásban.  Civilben aljzatszigeteléssel foglalkozik, végzettsége szerint központi fűtésszerelő. Teisenhoffer Lászlóval beszélgettem.

- Ha abból indulunk ki, hogy az érdi Bolyai János Általános Iskolába jártál, akkor teljesen egyértelmű, hogy rögbis lettél.

- 2001 novemberében kezdtem el azt a sportágat, vagyis kilenc éves koromban. Az egyik alkalommal Tóth Sándor bejött egy órára helyettesíteni, és megragadva az alkalmat, a rögbit „reklámozta”. Elmentem hát kipróbálni, és annyira megtetszett, hogy ott ragadtam. Az Érdi Bivalyok névre hallgató utánpótláscsapatban pallérozódtunk, amely akkoriban is a Százhalombatta utánpótlásbázisa volt. Tizenöt-tizenhat évesen viszont már a Fekete Seregben játszottam, amely a Batta másodosztályú együttese volt. Amikor 2009-ben és 2010-ben a Bulldogok csapata megnyerte a bajnoki címet, mi a másodosztályban voltunk a legjobbak. Volt arra is példa, hogy a két osztályt összevonták, így például az Esztergomi Vitézek ellen is pályára léphettünk. Ami még nagyon emlékezetes nekem ebből az időből, hogy tizenhét évesen ugyanabban az évben az U18-as, majd az U20-as válogatottban is játszhattam, mindkettő Eb döntőben szerepelt.

- A Százhalombattával két bajnoki aranyérmet is begyűjtöttél az évek során.

- 2011-ben egy térdsérülés után tértem vissza, és a bajnoki döntőben is lehetőséget kaptam. Más kérdés, hogy agyrázkódás és kórház lett a vége. Nem voltam a pályafutásom során sérülékeny játékos, de 2011. április elsején porcleválás miatt egy térdműtétre került sor. Ebből felépülve pár héttel később már ott is voltam a pályán, és a döntőben egy szerelés közben kaptam agyrázkódást. Fogni mentem, de ütemtelenül érkeztem, és „belenéztem” egy térdbe. Egy évvel később aztán még volt egy agyrázkódásom, akkor egy könyökkel találkoztam. De ennyi és nem több. 2010-ben kerültem be egyébként a felnőtt csapatba, és a 2011-es bajnoki arany mellett 2013-ban is a dobogó legmagasabb fokán állhattunk. Ez utóbbira vagyok igazán büszke, hiszen ekkor már a csapat meghatározó tagja voltam, végigjátszottam a szezont és bajnoki döntőt is.

- Méghozzá irányító poszton.

- Gyerekkoromban nyitóként kezdtem, aztán az edzőm Tóth Sándor rávett, hogy próbáljam meg az irányító posztot is. De játszottam például szélsőt és fogót is – az angliai évek alatt. Most, az ősz folyamán Gibraltár ellen a 10-es poszton vetett be Richie Williams, a válogatott edzője. Ezért most a Battában is az irányító helyen szerepelek.

- Ha már említetted az angliai kitérőt… Mikor és merre jártál?

- 2014 januárjától 2016 októberéig Birminghamben éltem. Egy ott élő magyar válogatott csapattársam csábított ki, én pedig azért is mentem ki, hogy világot lássak és azért is, hogy kipróbáljam magam egy angol együttesben. Huszonegy esztendősen ez jó kaland volt, hiszen megismerhettem egy másik kultúrát, az angolt szinte anyanyelvi szinten elsajátítottam, és amellett, hogy dolgoztam, rögbiztem a Moseley Oak csapatában. Ez egy ötödosztályú együttes, a híres Moseley Birmingham testvércsapata, amely annak idején másodosztályú volt, most a harmadik vonalban szerepel. Az én csapatom persze egy amatőr együttes volt, hetente kétszer-háromszor edzettünk, de így is belekóstolhattam az angol rögbibe. 2016 tavaszán egy osztállyal feljebb is jutottunk a közép-nyugati régióban. Dolgoztam közben egy edzőteremben, majd a DHL nevű csomagküldő cégnél. Mivel angolok között voltam, ez az időszak kiváló volt nyelvtanulási célra is. Azzal persze mindig is tisztában voltam, hogy az én fizikai adottságaimmal (175 cm, 76 kg jelenleg – a szerk.), a képzettségemmel igazán sokra nem vihetem; tudtam, hogy nem leszek profi játékos. A tudásom ennyire volt elég, de erre is büszke vagyok, hiszen Magyarországon nincs olyan akadémiai rendszer rögbiben, mint Nyugat-Európában. Nálunk a rögbi egy amatőr sportág.

- A Battai Bulldogok együttese alaposan átalakult az előző szezonhoz képest. Mik a célok a mostani szezonban?

- Azt tudom mondani, hogy zárkózunk fel a legjobbakhoz, alakul a csapat. Persze előbb-utóbb ismét a bajnoki cím lesz a cél. Az ősz folyamán a Bp. Exiles-től és a Kecskeméttől kikaptunk, az Esztergomot és a Szegedet viszont legyőztük. Az Esztergomi Vitézek legyőzése már sikerként könyvelhető el.

- Mikor mutatkoztál be a felnőtt 15’s válogatottban?

- 2010 szeptemberében egy Ausztria elleni Eb mérkőzésen játszottam először a felnőtt nemzeti együttesben, ami tizennyolc esztendősen hatalmas élmény volt. Ráadásul Százhalombattán rendezték a találkozót, a család, a barátok előtt és győztünk is. Irányítót játszottam, két pontot szereztem egy jutalomrúgást követően. Akkoriban a román Gica Vacaru volt a szövetségi edző, aki korábban az U20-as együttest irányította, ahol a kezei alatt dolgoztam, így mondhatom azt, hogy bizalmat szavazott egyik fiatal játékosának, akit jól ismert. Szerettem és szeretek a 10-es poszton játszani, ami egy játékmesteri feladatkör; jól kell rúgni, irányítani, de legfőképpen jól kell látni a pályán. Amire még büszke vagyok, hogy 2012-ben és 2013-ban is az év játékosa voltam 7’s rögbiben, a válogatottban is szerepeltem.

- Az ősz folyamán – 2015 után ismét – meghívót kaptál a magyar felnőtt válogatottba. Meglesz a bennmaradás az Eb Conference 1-es osztályában?

- Svédország ellen még nem játszottam, Gibraltár ellen végig a pályán voltam és Lettország ellen is rögbizhettem az utolsó húsz-huszonöt percben. Az edzőnk, Richie irányító poszton számít rám. A svéd és a lett meccs is nagyon kevesen múlott, hogy nem győztünk, így lehet keserű a szánk íze. Eljutottunk odáig, hogy manapság nagyon jó érzés válogatott játékosnak lenni, mert ez a közösség igazi húzóerő. Van statisztikai elemzőnk, tolongásedzőnk, atlétaedzőnk, a stáb nagyon profi Richie Williams-szel az élen. Ráadásul a válogatott a rutinosabb és a fiatalok tehetséges játékosok jó egyvelegét alkotja. Nem lesz egyszerű a bennmaradás, hiszen tavasszal az ellen a két csapat ellen játszunk (Ukrajna, Litvánia), amely a divízió megnyerésére is esélyes. Szóval nehéz lesz, de bizakodó vagyok.