Mindenkinek ugrania kell egy szintet

Szerző
KM
 | Fotó
Kiss Antal elnök
2017.06.09.

A Magyar Rögbi Szövetség éves, rendes közgyűlésén elfogadta az elnök beszámolóját a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakról, a 2016. év pénzügyi beszámolóját, a 2017. évi költségvetést, a felügyelő bizottság jelentését, módosította az alapszabályt. Egyben tisztújításra is sor került. Az elnökségi tagok közül Kiss Antal elnökről és Körmöczi Béla alelnökről nem kellett dönteni a tagoknak, hiszen őket tavaly májusban négy esztendőre választották meg. Újraválasztották elnökségi tagnak Debreczeny Dénest, Stiglmayer Gábort és Gyolcsos Ferencet. Új tagként került az elnökségbe Juhász Márton, Tóth Sándor és Kendi Géza. A felügyelő bizottság elnöke Szentes Vidor lett, a két tag pedig Szigeti Erika és Kérdő Szabolcs. A közgyűlés után néhány nappal már a jövőről, és az eddig elért eredményekről is beszélgettem Kiss Antallal, a Magyar Rögbi Szövetség elnökével.

-          Sikeresnek tekinti a legutóbbi közgyűlést?

-          Jogilag van egy kötelezettsége minden szervezetnek, hogy évente egyszer tartani kell egy közgyűlést. Ami számomra örömteli volt, hogy a magyar rögbis társadalom komolyan vette ezt a közgyűlést. Megértették azt az újfajta gondolkodásmódot, irányt és pénzügyi politikát, amit folytatunk a sportkormányzat segítségével, támogatásával. Szinte egyhangú szavazati aránnyal sikerült minden jelentős napirendet megszavazni. Amiben vita volt, és nem sikerült a négyötödös támogatást megkapni, hogy kisebb legyen az elnökség. Ezt többen javasolták, én egyetértek, elfogadom a közgyűlés azon határozatát, hogy nyolctagú legyen az elnökség. Mi, Körmöczi Béla alelnök úrral már tavaly négy évre szóló megbízást kaptunk, most három régi tagunkat újraválasztották és három új tag is bekerült az elnökségbe. El fogjuk osztani a feladatokat, és a közgyűlésnek mindig be kell majd számolni az elvégzett munkájukról az elnökségi tagoknak.

-          Nem lehetne a jövőben összekapcsolni az elnökválasztást és a tisztújítást?

-          De, természetesen. Erre fogunk alkalmat találni.

-          Mik a célok a magyar rögbiben? A férfiak a 15-ös rögbiben egy osztállyal feljebb léptek az Európa-bajnokságon, a hölgyek ezen a hétvégén Ostravában szerepelnek egy 7-es Eb tornán, aztán július 22-én és 23-án lesz a folytatás Esztergomban.

-          Reális célként azt tűztük ki, hogy a magyar rögbi, válogatott szinten jusson el az első húszba az európai 40-44 csapatból mindenféle korosztályban, mindkét nemnél. Lassan, de szépen haladunk ezen az úton. Komoly csata várható a férfiaknál a 15-ös rögbiben az Eb Conference 1-es divízióban, Svédország, Lettország, Litvánia és Ukrajna lesz az ellenfelünk. Szerintem jó sorsolást kaptunk, Svédországban kezdünk, majd jönnek a lettek még 2017-ben. Szeretnék egy felkészülési mérkőzést Mándokon Szlovákia ellen, csak az itthon játszó fiataljaink lépnének pályára. Ami a 7-es férfi rögbiválogatottat illeti: cél a burgaszi Eb torna megnyerése, feljutás a Trophy osztályba. Úgy érzem, hogy a srácokra most már rakhatunk terhet, mert egy jól felkészült, fiatal, ám rutinos csapatról van szó, amely képes lehet ennek a feladatnak a megoldására. A női csapatunkat – az ostravai és az esztergomi Eb torna összesítése alapján – a dobogóra várom. Az U18-as 7-es rögbi csapatunktól is ez az elvárás. A magyar rögbi elindult felfelé. Ezt mutatja az is, hogy a közgyűlésen egyre többen nagy mellszélességgel álltak ki saját klubjuk és a szövetség stratégiája mellett és dolgoznak.

-          Többen bekapcsolódnak a sportágba?

-          Így van, nőni fog az elkövetkezendő időszakban az igazolt versenyzők száma. A sportkormányzati támogatásnak köszönhetően mind a tizenhat klubunkban július 1-jétől, sőt van, ahol már április 1-jétől mellékállásban tudunk foglalkoztatni egy utánpótlásedzőt. A fő feladata, hogy az iskolai rögbit, a nemzetközi szövetség Get Into Rugby programját működtesse. Tehát ellenszolgáltatásért, megfelelő elvárásokkal küldjük az edzőinket munkába. Aki fizetést kap, annak negyedéves, féléves, éves beszámolót kell készítenie az elvégzett munkáról fényképekkel, edzésnaplóval. Itt mindenkinek egy szintet ugrania kell, legyen szó játékvezetésről, klubvezetésről, ifjúsági vagy felnőtt csapat edzőjéről.

-          Előrelépést jelent az is, hogy a férfiválogatottat Richie Williams, a nőit Rob Jones irányítja, még akkor is, ha utóbbi csak áprilisban kezdte el munkáját.

-          Sőt, azt szeretnénk, hogy nekik több feladatuk legyen. Ne csak a válogatottnál dolgozzanak, hanem járják a vidéki és a fővárosi klubokat, és vegyenek részt a szakmai felkészítésben, konzultáljanak, továbbképzéseket tartsanak, edzéseket elemezzenek. Tehát ily módon a magyar rögbi felzárkóztatásában komoly szerepük lehet. De rajtuk kívül más külföldi edzők is érkezhetnek, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.