Fontos mérföldkő a magyar női rögbinek!


Vasárnap Bécsben játszotta első nemzetközi XV-ös mérkőzését a magyar klubok játékosaiból összeálló „HUN XV mix” női csapat, a Donau Wien ellen. A találkozót a hazaiak nyerték 53–5-re, de a meccs valódi értéke most nem az eredményben, hanem a megszerzett tapasztalatban, a fejlődésben és az élményben volt. A lányok rövid idő alatt rengeteget tanultak, és óriási lépést tettek előre a XV-ös játék elsajátításában.
Az edzői stáb értékelései:
**Dan Carroll**

„Óriási megtiszteltetés volt ezzel a csapattal dolgozni. Edzői pályafutásom során ritkán találkoztam olyan játékosokkal, akik ennyire elszántan, ilyen őszinte vággyal akarnak tanulni és fejlődni. A hozzáállásuk a pályán is visszaköszönt. A rövid idő ellenére is fejlődésük és a teljesítményük magáért beszél.”
**Louis Janeke**

„A tapasztalataim alapján mindig úgy gondoltam, hogy 3–4 edzés alatt lehetetlen átállni a 7’s rögbiről a 15-re. Ezek a lányok azonban rácáfoltak erre. A hihetetlenül pozitív hozzáállásukkal, gyorsan megértették a játékmenetét és elsajátították a 15-ös alapjait. Nyomás alatt természetesen még nehéz volt mindezt hibátlanul végrehajtani, de az itt megszerzett tapasztalat rendkívül értékes és valódi alapot ad a jövőre nézve. Egy dolog pedig minden játékosban közös volt, mindannyian szerettek volna tanulni, fejlődni és XV-ös rögbit játszani.”
**Magali Fazzi**

„Amikor Magyarországra érkeztem, egy lelkes, elszánt „csoportot” láttam, akik teljes odaadással készültek életük első XV-ös mérkőzésére. Vasárnap, miután végignéztem a meccsüket, ráébredtem valamire, ők már most is egy igazi Csapat.
A pályán minden játékosban megjelentek a rögbi alapértékei: integritás, szenvedély, szolidaritás, fegyelem és tisztelet! Büszkeséggel töltött el, ahogy minden labdáért harcoltak, minden kontaktba beletették a szívüket és olyan örömmel játszottak, ami mindenkire átragadt.
Fiatal csapat, hosszú út áll előttük, de megvan bennük minden, ami a fejlődéshez kell akarat, alázat és tanulni vágyás. Biztos vagyok benne, hogy messzire juthatnak, ha továbbra is együtt dolgoznak és mernek nagyot álmodni. A stáb erős, összetartó és elkötelezett és ez minden egyes pillanatban látszik. A magyar női rögbi egy különleges időszakát éli, és bízom benne, hogy ebből a lendületből felépül egy még erősebb jövő.”
**Derek Fisher** játékvezető

„Vasárnap egy olyan csapat lépett pályára, amely a második XV-ös mérkőzését játszotta, egy olyan csapat ellen, amely most először próbálta ki ezt a játékformát. Mindenki pozitívan, nyitott szemmel, füllel és szívvel állt bele a napba, maximálisan motiválva arra, hogy minél többet tanuljon és fejlődjön.
A mérkőzés végig nagy iramban zajlott, sportszerű játék mellett, és időnként kifejezetten magas szintű megoldásokkal. A büntetők száma összesen 20 volt, ami nagyjából a harmada annak, ami ezen a szinten egy férfi XV-ös meccsen átlagosan előfordul és egyetlen „lapra” sem volt szükség.”
Hatalmas köszönet illeti a játékosokat, az edzőket, a stábot, a klubokat, a szervezőpartnereket és a Donau Wien csapatát, valamint mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az esemény megvalósulhasson.
Ez a mérkőzés egy fontos lépése volt a magyar női XV-ös rögbi alapjainak letételében. Folytatás tavasszal!
Hajrá magyar női rögbi!

Fotók: Barbara Alexandra Lichtblau-Zakrzanska